Egy éves távlatban 10 százalék felett a visszaesés az ipari volumenben, a legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában is jelentős visszaesés következett be. Az ipar teljesítményét jelentősen befolyásolta az ünnepek miatti leállás, valamint a továbbra is meghatározó a gyenge európai külpiacok, elsősorban a német gazdaság gyengélkedése, kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a statisztikai hivatal adatsorát.
Szerző(k): T. E.A rendszer mesterséges intelligencia segítségével működik majd, ami valós időben értékeli a tranzakciók kockázatának mértékét.
Szerző(k): Z. B.A régiós szintű autókereskedeő, az AutoWallis reményét fejezte ki, hogy a kínai elnök látogatása egy újabb kínai autógyár érkezését is jelentheti. A vállalatnál úgy tartják, a kínai márkák európai megjelenése lehetőség a vásárlók számára.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Nézőpont Intézet szerint akár minden második szavazatot a kormánypártok kaphatják meg a júniusi EP-választáson.
Szerző(k): T. E.Az AutoWallis Csoport az elmúlt öt évben regionális szinten is fontos piaci szereplővé lépett elő, miközben messze túlszárnyalta az akkor kijelölt célokat. A vállalat 2028-ig megduplázná árbevételét, 2026-tól pedig hosszú távú osztalékfizetésre is számíthatnak a részvényesek.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaSzombaton fél négykor elrajtoltak a Ultrabalaton 211 kilométeres, 6-13 fős váltóversenyének első futói, valamint a csapatokat kísérő kerékpárosok és autósok. A tókerülő sportversenyre 25 ezren neveztek.
Szerző(k): V. G.Frissítette a keddi Medián-felmérés adatsorát a HVG. A Fidesznél lejön egy százalékpont, Magyar Péter pártjánál pedig hozzáadódik.
Szerző(k): Németh TamásNagy potenciál van Hévízben, nemcsak az ország GDP-jének tizedét adó turizmus miatt, hanem mert a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerdán Hévízen.
Szerző(k): Németh TamásEgy 185 milliárd forint értékű projekt keretében vállalta a MOHU, hogy a következő 10 esztendőben radikálisan csökkenti a hazai hulladéklerakás mértékét, és ezzel páhuzamosan növeli az újrahasznosítást. Most az egyik legfontosabb anyagáramra, a textilkérdésre adtak választ, magyar partnerekkel.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba